A film technikai tanácsadója és a színészek kiképzője, Dale Dye mesélte el, ki teljesített a legjobban.
Annak érdekében, hogy a Ryan közlegény megmentése (1998) a lehető leghitelesebben ábrázolja a II. világháború borzalmait, Steven Spielberg alapos kiképzésnek vetette alá színészeit. Ezt azóta minden háborús film esetében megteszik, de a „kiképzőtábor” fogalma addig ismeretlen volt Hollywoodban. A feladatra a rendező a veterán tengerészgyalogos Dale Dye-t kérte fel, aki nem csak a szereplők betanításáért felelt, hanem a film technikai tanácsadója is volt – sőt, egy aprócska szerepet is kapott, ő volt a hadügyminisztérium egyik ezredese.

Az egyhetes táborban a színészek az erőnléti gyakorlatokon túl nem a fegyverek kezelését tanulták meg, hanem elsajátították az alapvető taktikai elemeket, miközben napi három órát aludhattak csak. Dye később egy interjúban elmesélte, ki volt az, akiből a legjobb katonát faragta. Nem, nem a mesterlövészt játszó Barry Pepper vagy a golyószórót kezelő Edward Burns – és nem is a függőségével küszködő Tom Sizemore és végképp nem az a Matt Damon, akit Spielberg azért nem engedett el a táborba, hogy a többiek kellőképpen utálják. Maradt tehát a John Miller századost alakító Tom Hanks, akinek nem is kellett külön motiváció, lévén, hogy a színész odavan a történelemért és külön rajongója a II. világháborúnak.

Hanks volt az, aki meggyőzte elégedetlenkedő színésztársait arról, hogy érdemes folytatni a kiképzést, mert attól működnek majd a filmben igazi egységként. Dye így mesélt erről:
Voltak olyanok, akik nem akarták végigcsinálni azt, amin keresztülvittem őket. Abszolút pocsék brit időjárás volt – hideg, ködös eső állandóan. Mindenki elázott, a sárban éltek.”
Dye felidézte, hogy megmutatta Hanksnek a Thompson géppisztolyt, aki ahelyett, hogy azt akarta volna megtudni, hogyan lő egy igazi katona a fegyverrel, azt is meg akarta tanulni, hogy kell azt szétszedni, megtisztítani, majd újra összerakni.
„Egy órát kellett vele ülnöm, és minden apró alkatrészt át kellett néznem, hogy pontosan tudja, hogyan működik az a Thompson” – bólintott Dye. „És aztán meg kellett tanítanom neki a szárazföldi navigációt – térképpel és iránytűvel.”
Dye azt is elmondta, hogy a dolgot kissé túlzásnak érezte, mert a Thompson géppisztolyt csak egyetlen jelenetben használták, de érezte, hogy Hanks kielégíthetetlen tudásszomja jól fog jönni a forgatás alatt.

Forrás: faroutmagazine.co.uk