Jöhet a Mad Max, a Star Wars és A Gyűrűk ura-filmek hibbant keveréke?

Csupa agyalágyult, de nagyon szórakoztató karakter vonul majd fel a kultikus Kung Fury rendezőjének legújabb munkájában - reméljük David Hasselhoff is köztük lesz!

Ha valakinek ismerős lenne David Sandberg, de nem tudja, honnan, elárulhatjuk! A svéd forgatókönyvíró-rendező-színész a Kung Fury című 2015-ös hibbant sci-fi-akciófilmjével hívta fel magára a figyelmet. A közösségi finanszírozásból készült, teljesen zakkant 31 perces „etűdhöz”, amelyben egy időutazó harcművész zsaru (a rendező maga) Adolf Hitlerrel számol le, megnyerte magának a sok mindenre kapható David Hasselhoffot, és egy csapásra tényező lett belőle.

 

Sandberg második filmjéhez, a Kung Fury 2-höz már olyan sztárokat nyert meg, mint Michael Fassbender vagy az amerikai elnököt alakító Arnold Schwarzenegger és a visszatérő Hasselhoff, csakhogy a már leforgatott film kínai befektetője lelépett és jogi viták miatt az utómunkálatokra sem kerülhetett sor. Sandberg azonban nem mondott le álmairól, és újra filmezik, most valamivel jobb feltételekkel. A projekt címe Dragonlord, műfaja fantasy vígjáték, ahol találkozik az akció, a komédia és a sci-fi.

Koncepciókép a Dragonlordhoz - Forrás: David Sandberg

 

A történet középpontjában egy Dragonlord nevű karakter áll (akit természetesen Sandberg játszik), egy megszállott kincsvadász, akinek a legjobb barátja egy Blaze Falcon nevű Tyrannosaurus Rex. Csakhogy Blaze, ahelyett, hogy kincs után kutatna, inkább csak lógni szeret a haverjaival és főleg videójátékot játszik, ám elrabolja őt a Dreadmancer (aki olyan, mint He-Man ősellensége, Skeletor). Dragonlordnak ezért egy csapatot kell toboroznia, akik leginkább a Bosszúállók hibbant verziójának feleltethetők meg, hogy megmentse a dinó cimboráját.

Ez egy nagyon szórakoztató, nagyon színes világ, teli csupa vicces karakterrel - mondja Sandberg. Hangnemében hasonló a Kung Fury-hoz."

 

Kung Fury - Forrás: David Sandberg

 

A Dreadmancer mellett olyan alakok jelennek majd meg, mint a Dread Riders (akik a birodalmi rohamosztagosokra hajaznak), egy Quantum Cobra nevű IT-s fickó, a Sword Lord (aki régen a Dreadmancer embere volt, csak beleszeretett az unikornisába), egy Titanus nevű alak, akinek a nevét mindenki úgy ejti ki, „Tight Anus”, illetve Budgie, aki olyan, mint „egy madárember, aki savat szar”, és még sokan mások.

 

Ez egy olyan őrült mindenből egy kicsit cucc. Olyan, mintha összekevertünk volna egy csomó dolgot a He-Manből, a Csillagok háborújából, a Gyűrűk urából és a Mad Maxből, amit aztán leöntöttünk volna egy kis Tini ninja teknőcökkel, mégis teljesen más lesz. Semmihez sem fog hasonlítani."

A filmnek várhatóan nem lesznek anyagi gondjai, mert beállt mögé a finn milliárdos, Mikko Kodisoja, aki a vagyonát a Supercell nevű videójátékgyártó stúdióval kereste, akik „Clash of Clans” nevű játékkal futottak be. A forgatást várhatóan a jövő év tavaszán kezdik meg.

Forrás. Variety

OSZAR »
OSZAR »