Nem igaz, hogy ma már csak folytatásokat, előzményeket, és egyéb frencsájzfilmeket termel Hollywood. Csupán felaprózódott a mainstream, egyre nagyobb a választék, a válogatás pedig egy olyan készség, amit még mindannyiunknak tanulni kell.
Kellett, mint egy pohár víz a sivatagban: úgy tűnik, hogy az év egyik legnagyobb sikere lesz Ryan Coogler Bűnösök című filmje, amely meglepetésszerűen robbantotta fel a box office-t. Az eredeti ötlet alapján készült, magas korhatáros vámpírfilm ezen cikk írásának pillanatában nagyjából 218 millió dolláros bevételnél áll 90 milliós költségvetés ellenében. Manapság már roppant ritka, hogy egy olyan film érjen el ilyen szép teljesítményt, amely nem valaminek az előzménye, folytatása, remake-je, vagy épp újrabemutatása. Ráadásul a Bűnösök egy elképesztően jó film, úgyhogy az ember nem sajnálja tőle a szép sikereket.
Még akkor is, ha ezt a magyar közönség mintha egyáltalán nem vette volna észre: a jelenleg mozikban futó filmekhez és a hasonló népességű országokhoz képest is kirívóan rosszul teljesített nálunk.
A Bűnösökben a szegregációnál csak az félelmetesebb, amikor a fehérek hirtelen a testvériségről kezdenek dalolni
Kritika: Ryan Coogler első eredeti filmje nemcsak azzal emelkedik ki a társadalomkritikus horrorok sorából, hogy egy hihetetlenül stílusos blues-musicalt (bluesicalt?) csinál a mészárlásból.
A többi mostanában bemutatott eredeti filmnek viszont sem hazánkban, sem világszerte nem volt szerencséje. Ramatyul teljesített a Gyilkos randi, az Alto Knights, a Novokain, a Vigyél a holdra, és A hullahó-akció is ( illetve a kevéssé ismert regények alapján készült Mickey 17, valamint Az amatőr). Pedig itt nem szerény költségvetésű független filmekről van szó, hanem ízig-vérig hollywoodi stúdiómozikról, ahol a főszerepeket világsztárok játsszák, és ahol a produkción kívül a marketingre sem sajnálták a pénzt.
Közben viszont nagyjából naponta hallani a sirámokat arról, hogy kiveszett az eredetiség az álomgyárból, és már minden film a folytatás folytatásának folytatása. Ez már egyáltalán nem igaz. Viszont, ha továbbra is tömegesen kerüljük az eredeti filmeket, akkor ismét hasonló helyzet állhat elő.
Miért nem csípjük az eredeti filmeket?
A Bűnösök sikerének okait hosszan lehetne tárgyalni, ahogy azt sokan meg is tették (fontos aspektus, hogy a fekete amerikai közönség számára Ryan Coogler és Michael B. Jordan óriási húzónévnek számítanak). A többi említett film sikertelenségének már viszonylag egyszerűbb okai vannak: egyrészt a filmipar még nem állt lábra teljesen a covidból, sok néző pedig még mindig megelégszik a Netflix-kattintgatással ahelyett, hogy moziba menne.
Másrészt Hollywood egészen hülye helyzetbe sakkozta magát az elmúlt évtizedekben. Valóban egyre inkább átkerült a hangsúly a megbízhatónak tartott frencsájzfilmekre, mint például a Marvel-, vagy DC-univerzum eresztéseire, az élőszereplős Disney-remake-ekre vagy épp a Halálos iramban-sagára. De a számok mára azt mutatják, hogy ezekbe kezd belefásulni a közönség. Példának okáért ott van a szerényen kereső Mennydörgők, vagy a bukásnak számító új Amerika kapitány, amelyek bevételei elmaradnak az MCU fénykorának még kisebb volumenű, nem túl sok ismert szuperhőst felvonultató filmjeitől is.
Bár tudnak még nagyot dörrenni az efféle filmek, egyre kevésbé garantált, hogy a rájuk költött bődületes összegek meg is térülnek majd.
Harrison Ford épphogy megmenti az Amerika Kapitány: Szép új világot az érdektelenségtől
Anthony Mackie karrierje Kapiként ígéretesen indul, antiklimatikusan ér véget, de legalább a veterán Ford kiráz egy olyan alakítást a kisujjából, amit érdemes megjegyezni.
TovábbA Wall Street Journal áprilisi cikkében (még a Bűnösök bemutatója és sikere előtt) arról írt: a stúdiók ebben a helyzetben egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy új ötletekkel, még ki nem próbált koncepciókkal álljanak elő, amelyeknél ugyebár szintén nem garantált a siker. Egészen nagy részben azért, mert az utóbbi évek során olyan lelkesen szolgálták ki a szuperhősfilmekre és ismert sztorikra vevő közönséget, hogy közben szinte teljesen leszoktatták őket az eredeti filmekről.
Most viszont már ismét egyre több effélére csábítanák őket a mozikba: ahogy a fenti kép mutatja, nagyrészt sikertelenül. Egyelőre úgy tűnik, nem adják fel. Az április elején tartott, a szakmában meghatározó CinemaCon expón különösen sok eredeti ötlettel tűntek fel a stúdiók. Az Amazon által bemutatott 11 film közül például már 6 olyan akadt, amely nem adaptációja semminek, a Warner Bros. pedig a Bűnösök és a Mickey 17 után szintén több nagy költségvetésű szerzői filmmel készül.
Van, aki még Robert Pattinson klónjánál is viccesebb az Élősködők rendezőjének új sci-fijében
A Mickey 17 egyszerre sci-fi, komédia, romantikus film és szatíra.
TovábbA válogatás készség, tanulni kell
Persze még a frencsájzőrület tetőfokán sem tűntek el teljesen a remek eredeti alkotások, csak egyre nehezebbé vált megtalálni őket. Szokás mondani, hogy a közösségi média korában már nem az információhoz való hozzájutás, hanem a rengeteg információ közötti szelektálás a legnagyobb kihívás. Ez ugyebár a sajtó szempontjából azt jelenti, hogy egyre nehezebb átlátni a minőségi, hiteles tájékoztatást – az álhírek, a propaganda és a bulvár között. A streaming szempontjából pedig azt, hogy
a rengeteg szolgáltató rohamosan bővülő kínálatában egyre nehezebb megtalálni azokat az eredeti filmeket, amelyeket érdemes is megnézni.
Efféle elsikkadó, kriminálisan alulértékelt produktumra bőven akad példa: ott van 2023 egyik legjobbja, a Bérgyilkos, aki nem is volt, amely az a fajta okos, izgalmas, közönségbarát film, amelyről joggal mondhatjuk: bárcsak több ilyen lenne! A Netflixen debütáló alkotás azonban számos streaminges filmhez hasonlóan nem kapott robosztus marketingkampányt, és csak erősen korlátozott időt töltött a nyitóoldalon, mielőtt lecserélte a következő újdonság – moziban pedig rendkívül korlátozottan, hazánkban szinte egyáltalán nem lehetett megnézni. Hontalan fenevadak; Palm Springs; Az 5 bajtárs; Tyrone klónja, és még bekezdéseken keresztül sorolhatnám a zseniális eredeti filmeket az utóbbi évekből, amelyek nagyjából teljesen elvesztek a dömpingben, és messze nem kaptak annyi szeretetet a közönségtől, mint amennyit megérdemeltek volna.
A webkettő kora ráadásul még egy lapáttal is rátett a dologra: a közösségi média óriásira növő véleménybuborékjai és egyre elérhetőbb, egyre népesebb szubkulturái miatt beszűkült az, amit „mainstreamnek” nevezünk a kultúrában. Ennek része a klasszikus, hollywoodi stúdiók által diktált filmes fősodor is. Elég csak a különböző díjátadók iránti érdeklődés folyamatos, megállíthatatlan esésére gondolni, vagy arra, hogy a hagyományos sajtó kritikusi szakmáját mennyire elnyomják az ezerféle különböző közönségnek és közösségnek szónokló véleményvezérek.
Kit érdekel még az Oscar?
Nem titok, hogy a legnagyobb filmes esemény, az Oscar-gála nézettsége évek óta meredeken zuhan, de vajon mi áll a jelenség mögött és vajon mi a jövője a patinás eseménynek?
TovábbEgyre ritkábbak az afféle gigantikus eseményfilmek, mint anno a Titanic, a klasszikus Star Warsok vagy épp az Avatar, amelyekről tényleg tudni és érezni, hogy a társadalom minden szegletéből nagyjából mindenki látta őket – ízléstől, kortól, politikai elfogultságtól függetlenül. Ilyen univerzális kulturális élményeket manapság tényleg csak egy-egy kivételes sztárrendező (Christopher Nolan) vagy egy-egy épp zenitjére hágó megafrencsájz (Bosszúállók: Végjáték) képes összehozni. Mellettük viszont számtalan olyan eredeti film is akad, amelyet egy-egy szubkultúra sajátít ki (vagy visz sikerre, mint például az Egy Minecraft filmet), és egyre több az olyan filmgyártó is (A24, Neon), amely tudatosan gyártja és forgalmazza sorra a rétegfilmeket.
A fogyasztó pedig könnyen eshet két szék között a padlóra: a streamingfelületek olvasztótégelyei túl nagy választékot kínálnak ahhoz, hogy el tudjon igazodni, a saját ízéléséhez igazított buborékába viszont túl kevés film híre jut el ahhoz, hogy igazán elégedett legyen a felhozatallal.
Mássz kerítést, magyar!
A magyar közönség számára még külön probléma (nem fogok finomkodni) a beteges, pszichénkbe teljesen debil és kontraproduktív módon rögzült ragaszkodás a szinkronos filmekhez. Hiszen a streaminges dömpinggel a hazai ipar nem tud teljesen lépést tartani: az éppen aktuális, magyarul is hallható slágerfilmeken és -sorozatokon kívül számtalan olyan remek alkotás van, amelyről a magyar azért kattint el, mert „jaj, csak feliratosan van fent”. Aki nem hajlandó feliratos filmeket nézni, egész egyszerűen elveszti a jogot arra, hogy a kortárs hollywoodi kínálat miatt panaszkodjon, és pont.
Vagy ha nekem nem hiszed el, hallgass az Élősködőket és a Mickey 17-et is rendező Bong Joon-ho örökérvényű szavaira:
Ha átmászol azon a három centi magas kerítésen, amit a feliratok jelentenek, rengeteg fantasztikus filmet fogsz megismerni!
A stúdiók és a streamerek visszatetsző gyakorlatain egymagunk nem fogunk tudni változtatni. Viszont mindenkiben megvan a képesség, hogy tudatosabb médiafogyasztóvá váljon (annak ellenére, hogy az erre való felkészítés hiánya az alaptantervből a közösségi média és a dezinformáció fénykorában egyre látványosabb és felháborítóbb). Mint mindenhol, a streamingfelületek világában, valamint a mozis reklámokkal szembesülve is érdemes időről időre feltenni a kérdést, hogy mi az, amit nem tolnak az arcunkba, mik azok, amiket nemcsak egy-egy frencsájz neve miatt találhatunk érdekesnek.
Igen, ez erőfeszítés, igen, ez energiába kerül. De hasonlóan a feliratokhoz, ezúttal sem kell félni az átmászandó kerítéstől: hiszen tényleg csak három centi magas.
Ha pedig nem vagyunk hajlandóak átmászni, ott maradunk összezárva a szar filmekkel és a parttalan sirámokkal.
